mesterséges intelligencia

A DeepSeek rámutatott, hogy mégsem annyira

2025. január 29. 10:51 | Portfolio

A DeepSeek rámutatott, hogy mégsem annyira "energiaéhes" az AI, de lehet egy nagy csavar a történetben

A napokban bemutatott, kínai fejlesztésű DeepSeek mesterséges intelligencia alapjaiban boríthatja fel a nagy nyelvi modellek energiaigényéről alkotott képet: a fejlesztők szerint a nagy amerikai cégek által fejlesztett rendszerek töredék kapacitására volt csak szükség a DeepSeek betanításához. Ez a váratlan „energiatakarékossági” áttörés azonnal megrengette az energiaszektor részvényeit, és a Nemzetközi Energiaügynökség is jelezte, hogy felülvizsgálhatja meglévő előrejelzéseit. Ugyanakkor a szakértők úgy látják, hogy a hatékonyabb AI megoldások összességében növelhetik a globális áramkeresletet, mert a kisebb erőforrásigény még több vállalatot ösztönöz majd a mesterséges intelligencia bevezetésére.

Meglépi az Ikea, amit sokan vártak

2025. január 29. 10:13 | Portfolio

Meglépi az Ikea, amit sokan vártak

Az Ikea úgy döntött, hogy Európa-szerte elterjeszti használtcikk-platformját. A vállalat ezzel a lépéssel olyan piaci szereplőkkel kíván versenyre kelni, mint az eBay vagy a Depop - jelentette a Retail Detail.

Kiderülnek a nagy mesterséges intelligencia-tervek, jönnek a számok a techóriásoktól

2025. január 29. 09:55 | Portfolio

Kiderülnek a nagy mesterséges intelligencia-tervek, jönnek a számok a techóriásoktól

A befektetőket eddig is érdekelte, hogy a nagy technológiai vállalatok mennyit költenek mesterséges intelligenciára és hogy ezeknek a befektetéseknek milyen eredményei vannak, de most a DeepSeek megjelenésével még inkább az előtérbe került a kérdés. A technológiai óriások közelgő gyorsjelentései némi betekintést nyújthatnak, a napokban többek között a Meta, a Microsoft és az Apple is közzéteszi negyedik negyedéves számait. Mutatjuk, mit várnak az elemzők.

Kimondták a tudósok: másodpercekre vagyunk a végítélettől

2025. január 29. 09:35 | Portfolio

Kimondták a tudósok: másodpercekre vagyunk a végítélettől

Egy másodperccel előrébb állították a „végítélet óráját” kezelő atomtudósok a tegnapi felülvizsgálat során az említett eszközt, az óra mutatója szerint most 89 másodpercre vagyunk éjféltől, vagyis sosem volt még ilyen közel a világvége. A Bulletin of the Atomic Scientists (BAS) tudósítai úgy látják, rendkívül magas az atomháború és a klímakatasztrófa kockázata, illetve veszélyt jelent az AI is.

Jó hír jött egy chipgyártótól, miután a DeepSeek megrengette a piacot

2025. január 29. 09:02 | Portfolio

Jó hír jött egy chipgyártótól, miután a DeepSeek megrengette a piacot

Az ASML chipgyártó a várakozásokat felülmúló megrendelésállományról számolt be a negyedik negyedévben, miután a mesterséges intelligencia iránti növekvő kereslet pozitívan hatott a cég teljesítményére. A vállalat erős negyedéves számai enyhíthetik a kínai DeepSeek által keltett aggodalmakat a befektetők körében - számolt be a Bloomberg.

Nincs megállás: nagyot robban a mesterséges intelligencia a pénzügyekben

2025. január 29. 08:22 | Portfolio

Nincs megállás: nagyot robban a mesterséges intelligencia a pénzügyekben

Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.

Kiderült az Nvidia-gyilkos kínai DeepSeek sötét titka

2025. január 28. 20:49 | Portfolio

Kiderült az Nvidia-gyilkos kínai DeepSeek sötét titka

A kínai DeepSeek mesterségesintelligencia-fejlesztései alapjaiban rengették meg a technológiai ipart, az amerikai tőzsdék történetek legnagyobb értékvesztésébe lökve az Nvidiát. Az AI-modell megjelenése komoly kérdéseket vetett fel az amerikai exportkorlátozások hatékonyságáról is, mivel az ázsiai cég simán kijátszotta ezeket. Azonban a társaság nemcsak csalással, innovatív megoldásokkal és okos programozási trükkökkel érte el, hogy kevesebb erőforrással képes legyen versenyezni a nyugati techóriásokkal – írja a Wall Street Journal.

Kínai pofonba szaladt bele az USA – Ebből hogy lehet felállni?

2025. január 28. 16:57 | Portfolio

Kínai pofonba szaladt bele az USA – Ebből hogy lehet felállni?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsorban a kínai DeepSeek AI-modell volt a téma, amelyet több aspektusból is körbejártunk. Sebők Miklóst, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont poltextLAB AI laborjának vezetőjét a cég működéséről, a modell jellemzőiről és az amerikai versenytársakkal szembeni előnyéről kérdeztük. Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője pedig a DeepSeek tőkepiaci hatásait elemezte.

Berobbant a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia: vajon hogy teljesít, ha az USA-t kell kritizálni?

2025. január 28. 16:18 | Portfolio

Berobbant a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia: vajon hogy teljesít, ha az USA-t kell kritizálni?

Tegnap Kínával szemben kritikus kérdésekkel bombáztuk a kínai DeepSeek, az amerikai ChatGPT és a francia Mistral mesterséges intelligenciákat. Ma pedig az USA-val szemben kritikus kérdéseken teszteltük a nyelvi modelleket. Mutatjuk, hogy korrekt válaszokat, vagy terelést kaptunk inkább. Ráadásul van egy csavar a történetben, amit mi sem gondoltunk volna.

Kínai szuper AI sokkolta a világot, de nincs ok a pánikra

2025. január 28. 16:02 | Portfolio

Kínai szuper AI sokkolta a világot, de nincs ok a pánikra

A DeepSeek mesterséges intelligencia modelljének megjelenése komoly hullámokat kavart a tőkepiacokon, különösen az Nvidia részvényeinek árfolyamában, amely drámai esést szenvedett el. A kínai startup által kifejlesztett AI modell sokkal hatékonyabb, mint a nyugati versenytársak, és komoly kérdéseket vetett fel a mesterséges intelligencia-fejlesztések költségeiről. Egyes elemzők azonban túlzott pánikot látnak a DeepSeek modelljei körüli felhajtásban. A Bernstein elemzője, Stacy Rasgon, alátámasztja, hogy bár a DeepSeek modelljei figyelemre méltóak, nem forradalmiak, és a 5 millió dolláros költség nem tükrözi a teljes fejlesztési kiadásokat. A DeepSeek modellek költséghatékonysága és az alacsony árazásuk jelentős változásokat hozhat a mesterséges intelligencia piacán, de a Bernstein szerint a beruházások és a fejlesztések továbbra is folytatódnak.

Itt a világtörténelem legnagyobb tőzsdei esése, mutatjuk, hogy érdemes-e már beszállni

2025. január 28. 13:02 | Kaszab Balázs

Itt a világtörténelem legnagyobb tőzsdei esése, mutatjuk, hogy érdemes-e már beszállni

Ahogy azzal tegnap már részletesen foglalkoztunk, csúnyán megütötték az Nvidiát, miután a "semmiből" előálltak a kínaiak egy, a legfejlettebb amerikai modellekhez hasonló fejlettségű, ámde sokkal olcsóbb mesterséges intelligenciával. Az események nagy hullámokat vetettek a tőzsdéken, olyannyira, hogy soha egy cég sem veszített annyit piaci értékéből egyetlen kereskedési nap leforgása alatt, mint az Nvidia.

Sam Altman ítéletet mondott a brutálisan erős kínai AI-modellről, amely hatalmas hullámokat vetett

2025. január 28. 09:18 | Portfolio

Sam Altman ítéletet mondott a brutálisan erős kínai AI-modellről, amely hatalmas hullámokat vetett

Sam Altman, a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vezérizgazgatója is megszólalt az elmúlt napokban nagy figyelmet kapó kínai AI-modell, a DeepSeek R1 kapcsán. Altman "lenyűgözőnek" nevezte a R1-et, majd hozzátette, hogy a jövőben az OpenAI képes lesz sokkal erősebb modelleket is létrehozni, a fejlesztéseikre pedig élénkítően hathat az új versenytárs megjelenése.

Trump bekeményít: megindul a vámháború, mindenkire lesújt

2025. január 28. 08:58 | Portfolio

Trump bekeményít: megindul a vámháború, mindenkire lesújt

Aki azt hitte múlt héten, hogy le lett csavarva a kereskedelmi háború, az elképzelhető, hogy nagyot tévedett. Donald Trump új ötletekkel állt elő, hogy mekkora és milyen vámokkal lehetne védeni az amerikai érdekeket és még az is lehet, hogy senki nem menekül előlük. Mutatjuk a részleteket.

A mesterséges intelligencia repíti Európa legnagyobb techcégét

2025. január 28. 08:31 | Portfolio

A mesterséges intelligencia repíti Európa legnagyobb techcégét

Az SAP a várakozásokat meghaladó bevételről számolt be felhő üzletágában a negyedik negyedévre ma közzétett gyorsjelentésében annak köszönhetően, hogy a mesterséges intelligencia alapú szolgáltatások bevezetésével nőtt a kereslet a vállalat cloud szolgáltatásai iránt - tudósított a Bloomberg.

Itt az Nvidia reakciója az új kínai AI-őrületre

2025. január 27. 20:33 | Portfolio

Itt az Nvidia reakciója az új kínai AI-őrületre

Az Nvidia kiemelte, hogy a DeepSeek kínai AI vállalat fejlesztései jól példázzák az amerikai vállalat chipjeinek hasznosságát, és előrevetítik a jövőbeli kereslet növekedését termékeik iránt - írja a Reuters.

Új frissítést adtak ki az iPhone-okra, fókuszban a mesterséges intelligencia

2025. január 27. 19:35 | Portfolio

Új frissítést adtak ki az iPhone-okra, fókuszban a mesterséges intelligencia

Az Apple legújabb szoftverfrissítése jelentős változásokat hoz az Apple Intelligence használatában és a híralkalmazások AI-összefoglalóinak kezelésében: a frissítés alapértelmezetten aktiválja az Apple Intelligence-t a támogatott eszközökön, miközben ideiglenesen letiltja a híralkalmazások AI-összefoglalóit a pontatlanságok miatt - számolt be a CNBC.

Részletes keresés